A brit kormány kitalálta, hogy centralizáció helyett erőteljesebben kell a helyi közösségekre építeni. Értve ez alatt jellemzően a helyi vallási közösségeket, amelyeket erőteljesebben akarnak bevonni a közszolgáltatások megszervezésébe és biztosításába. Holott a közfeladatok ilyen módon történő privatizálása már eddig is számos konfliktust generált, mégpedig úgy, hogy valamely vallási szervezet vagy egyén az államilag finanszírozott szolgáltatást saját vallási előírások érvényesítésével óhajtotta volna biztosítani. Miközben elvileg jól hangzik a helyi önkormányzatok és a helyi társadalom erősítése, nem szabad elfelejteni, hogy az „ügyfelek” nem felekezeti vagy egyéb érdekcsoportok, hanem egyének, akiknek az állam köteles az egyenlő bánásmódot szem előtt tartva, felekezeti hovatartozásuktól független, előjogok és diszkrimináció nélkül szolgáltatásokat biztosítani. Ebben viszont - amint a tapasztalatok mutatják - nem feltétlenül partnerek a felekezeti szervezetek.