A lengyel egyházak évente hozzávetőlegesen 300-350 millió eurót kapnak az adófizetők pénzéből, amelynek legeslegnagyobb része a katolikus egyháznak jut, hiszen a lakosság 90%-a legalább címkéje szerint katolikus. A foglalkoztatottak utáni járulékok helyett adóból finanszírozzák az egyházi személyek nyugdíját is. Ezt a rendszert tervezi most átalakítani Donald Tusk miniszterelnök, aki a magyarországi „egyházi 1%”-hoz hasonló rendszert szeretne bevezetni: az egyházak megkapnák a személyi jövedelemadó 0,3%-át úgy, hogy az adófizetők döntik el, melyik egyháznak ajánlják fel ezt. Bár ez az egyháztámogatás mindössze 7%-át érinti, nagy a felháborodás, mert az egyházak veszélyes precedenst látnak ebben (pedig ha a lengyelek valóban ennyire kötődnek valláshoz, nyilván nyilatkozni is fognak). Attól tartanak ugyanis, hogy egy a német rendszerhez hasonló szisztémát vezetnek majd be, ahol az adófizetőnek nyilatkoznia kell, melyik egyházhoz tartozik, az állam pedig beszedi az egyházadót. (A német és a magyar rendszer között az a különbség, hogy a német egyháztagok nem adójuk egy részét ajánlják fel, hanem plusz összeget fizetnek be, amivel az a probléma, hogy így a munkáltató is kénytelen nyilvántartani dolgozói vallási hovatartozását. És persze számos hitéleti költséget az állam finanszíroz közpénzekből, anélkül, hogy a köz ebbe beleszólna.) Míg Janus Palikoték ezt keveslik, mondván, az állam száz millió eurót költ csak a hitoktatás finanszírozására, pedig ezt a pénzt célszerűbb lenne bölcsődék építésére költeni, az egyház képviselői előre megfontolt támadásról és vallásháborúról beszél.