A minap volt megint egyszer szó arról, hogy számos, magát katolikusnak nevező ember nem fogadja el a katolikus egyház tanításait. Franciaországban a katolikusok sem igen hisznek Istenben, Németországban a Hiszekegy állításaival már húsz éve is csak vázlatosan értettek egyet a két nagy felekezet (a katolikus és az evangélikus) tagjai, az írekről épp most volt szó, és az amerikaiakról is tudjuk, hogy legalább is a szexuáletikát illetően nem követik az egyház tanításait.
Amikor az ember hitvitába kerül, gyakran tapasztalja, hogy vitapartnere azzal vág vissza, hogy nem is hisz abban, hogy... . Épp ezért javasoltam, hogy csak úgy érdemes vállalkozni ilyen témájú párbeszédre, hogy az elején tisztázzuk, mit is hisz a másik.
Ez ugye elég érdekessé válik, amikor a t. vitapartner történetesen katolikusnak vallja magát. Abban a vallásban ugyanis konkrétan le vannak írva azok a tantételek, amelyeket a katolicizmus megkövetel tagjaitól. Olyannyira, hogy ezeket "tudományos kutatás" címén sem lehet megkérdőjelezni, amint ezt napjainkban is megtapasztalhatják a katolikus teológusok.
Ezeket a mezei katolikusok számára is érhető módon összefoglalták a Katekizmus című könyvben, amelynek hiteles változata az interneten is hozzáférhető. Ezekben kell hinnie (vagy legalább hinni akarnia) és így kell élnie (vagy legalább őszintén akarnia) egy magát őszintén katolikus hívőnek tartó ember. Elméletileg, mint a mellékelt ábra mutatja. Ezért a katolikus vitapartnerrel is érdemes előbb tisztázni, miben is hisz úgy tulajdonképpen (a konkrét kérdéseket merítsétek a katekizmusból), és konkrét állításokról vitázni. Már ha el szeretnéd kerülni a "ja, nem így gondoltam, és ez szimbolikusan értendő" című kibújásokat a válasz alól.

(Vagy ha van kéznél internet és beszéltek angolul, együtt töltsétek ki ezt: www.beliefnet.com/Entertainment/Quizzes/BeliefOMatic.aspx).