Nem éppen konfliktusmentesre ígérkezik a New York-i ikertornyok ellen kilenc évvel ezelőtt elkövetett repülős merényletre való emlékezés. Néhány hete vihart kavartak a muszlimok azzal, hogy a tornyok hűlt helyének közelébe iszlám "kulturális központot" akarnak építeni. A központban működő imámról mindenesetre kiderült, helyesli az iráni rezsimet (és azon belül a vilajet al-faqih koncepcióját, a "demokráciának" azt a formáját, ahol a vallási vezető határozza meg, mi a helyes), és az ikertornyok elleni támadást az elmúlt 9 évben sem sikerült elítélnie. Mindenesetre kétséges a demokrácia és a vallási tolerancia iránti elkötelezettsége, míg az építési projektet illetően talán abban megegyezhetünk, hogy bár jogszerű, nem biztos, hogy tapintatra, empátiára és jó ízlésre vall.
Ebbe a feszült helyzetbe jött egy tízperces hírnévre vágyó fundamentalista keresztény prédikátor (a nevét csakazértsem írom le), aki közölte, ő bizony 11-én Koránt fog égetni. Amitől persze a fundamentalista muszlimok kiborultak és fenyegetésbe lendültek, amitől viszont számos amerikai megijedt. A tízperces hírnév mindenesetre megvolt: a jajuristenmileszebből-t kiáltóknak köszönhetően minden bizonnyal mindenki értesült a dologról.
Tárgyakat rongálni nem szép dolog, könyveket égetni pláne nem (bennünk, európaiakban az államilag szervezett náci könyvégetéseket idézi fel), és amúgy sem könnyű viszonyokat holmi piromániával továbbélezni nem vall körültekintő gondolkodásra.
De azért álljunk meg egy pillanatra: a felháborodottak nem ám hogy azt kifogásolták volna, hogy a Koránt is megilleti a szólásszabadság joga, és csúnya dolog könyvet égetni, mert még habár egy könyv csak egy tárgy, egy könyv nyilvános elégetésével szimbolikusan annak a szerzőjét megfosztjuk a szólás szabadságától. Nem, az általános hisztéria oka (ahogyan azt a hisztériázók teljesen egyértelműen közölték) csupán a szentségtörés miatti sértődöttség.
Ezt a sértődöttséget pedig kár táplálni azzal, hogy a vallási érzület elnevezésű tyúkszemet messziről kikerüljük és minél nagyobbra hízlaljuk. Ugyan nem célszerű (a békés együttélés szempontjából) azon versengeni, hogy minél többet, nagyobbat gázoljunk bele egymás érzékenységeibe. De a bármilyen hitű hívőnek (ha csak egy csöppnyi realitásérzéke van) bizony tisztában kell lennie azzal, hogy az ő szent könyve és egyéb szent dolgai csak az ő és az ő közössége számára azok. Más nem fogja őket szentnek tisztelni. Aki felháborodik és megsértődik azon, hogy valaki kinyilvánítja a magától értetődőt (hogy vannak, akinek nem szent az ő szent könyve)... nos, azt kár az átlagosnál jobban kerülgetni, előbb-utóbb ugyanis úgyis megsértődik.
A könyvek és az eszmék nem szentek és érinthetetlenek: arra valók, hogy megvitassuk őket, megkérdőjelezzük és megkritizáljuk tartalmukat. És a könnyűnek találtatottakat és a könyvespolcon való hely végessége miatt kiselejtezendőket különösebb felhajtás nélkül a szelektív hulladékgyűjtőbe tessék vinni.