Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Bolgár alvilági állapotok

2013. december 08. - szekularisfigyelo

Nem igazán nyugodt a püspökök élete Bulgáriában. Tavaly a 15 püspök közül 11-ről kiderült, a titkosszolgálatnak dolgozott. Az idén Kirill várnai püspök a nyáron belefulladt a Fekete-tengerbe, utódja megválasztását viszont elhalasztották – miután a választó papok egy része azt állította, manipulálták a választást és kenőpénzeket fizettek. Most meg az egyik szakszervezeti vezető közölte, a tengerbe fulladt püspök korábban arról számolt be neki, hogy halálos fenyegetéseket kapott püspöktársától, Nikolai plovdivi püspöktől, akit egy segédpüspök is Kiril meggyilkoltatásával vádol. A tényleges elkövetők a segédpüspök szerint szerzetesek voltak. A plovdivi püspököt ezen kívül azzal vádolják, hogy megmérgezte a Stara Zagora-i kollégát, Galaktiont, amire fel Nikolai a rendőrséget hívta, amely közölte, ők nem avatkoznak egyházi belügyekbe. A Galaktiont kezelő kórház azonban felmentette a vádlottat, mondván, Galaktiont nem mérgezés miatt kezelik.
Egyszerűbben volt megoldható egy fiatal szerzetes kínos ügye: miután nyilvánosságra került egy videó, amelyben a szerzetes fizetett fiúkkal létesít szexuális kapcsolatot, a szerzetest felfüggesztették és belső vizsgálatot indítottak ellene.

http://diepresse.com/home/panorama/welt/1493708/Mord-Vergiftung-Bestechung_Bulgariens-Kirche-im-Chaos

 

Kéretlen szentség

Igazat adott a lengyel legfelsőbb bíróság egy ateistának, aki feljelentette az őt kezelő kórházat, mert míg kómában feküdt, a kórházi lelkész ráadta az utolsó kenetet anélkül, hogy próbálták volna kideríteni, egyáltalán hívő-e. Általános gyakorlat, hogy a dolgozók a hozzátartozók megkérdezése nélkül hívják az eszméletlen beteghez a kórházi lelkészt. Ezzel a gyakorlattal a kórház a legfelső bíróság szerint vétett a beteg lelkiismereti szabadsága ellen, aki csak hónapokkal később, a kórházi zárójelentésből értesült arról, hogy vallási kezelésnek is alávetették.
Az iránymutató döntést követően most az alacsonyabb fokú bíróságnak kell eldöntenie, hogy kártérítés is jár-e az akaratlanul megszentségelt volt betegnek.

http://religion.orf.at/stories/2617497/

A 100000 keresztény mártír legendája

Utánajárt a BBC annak a Vatikán által is kolportált legendának, amely szerint évente százezer keresztény hal meg hite miatt. A szám forrását a BBC újságírója, Ruth Alexander a Massachusetts államban található Gordon-Cornwell Teológiai Szeminárium keretében működő Center for the Study of Global Christianity (kb. a globális kereszténység kutatásának központja, CSGC) által a globális hittérítés helyzetéről publikált évkönyvében találta.

De honnan a százezer?

Nos, a szerzők fogták a 2001 és 2010 közötti időszakot és kijelentették, hogy egymillió keresztény halt meg, majd ezt a számot elosztották tízzel. Namármost, ebből az egymillióból 900 000 a kongói polgárháború háborús áldozataként került a statisztikába. A Kongóban alapvetően keresztények harcolnak keresztények ellen. Az évkönyv korábbi kiadásaiban a ruandai öldökléseket is beleszámították, pedig mind a hutuk, mint a tuszik keresztények. Egy felvetés szerint például keresztény martírnak tekinthető egy keresztény hitoktató, akit megöltek, mert sikeresen lebeszélte a fiatalokat arról, hogy zsoldosnak jelentkezzenek.
A 900 ezres kongói keresztény mártír sem állja azonban meg a helyét. Erre ugyanis úgy jutottak a szerzők, hogy fogták a több, mint négymillió áldozatot, és azok egyötödét vették, mondván, egy 1982-es kutatás szerint az afrikaiak átlagosan 20%-a hitét aktívan gyakorló keresztény... azazhogy szerintük minden vallási életet élő megölt keresztény mártír (más kérdés, hogy a 20% is kétséges adat, lévén, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságának a 70%-a keresztény). További probléma, hogy a polgárháborús áldozatok száma csökkenő tendenciát mutat (ami ugyan pozitív az érintett lakosság szempontjából, viszont annál kevésbé az a kiadvány hitelességét illetően).
A BBC megkeresésére a szerző, John Allen vatikáni riporter (aki The Global War on Christians címen is ért könyvet) elismerte, szerencsésebb lenne, ha pontos adatok állnának rendelkezésre, de nem is ez a lényeg: neki azért kell az adat,

Namármost: természetesen elítélendő valakit hite miatt megölni, de éppen az áldozatoknak tesz rossz szolgálatot az, aki hamis adatokkal hiteltelenné teszi az üldözöttek melletti kiállást. És ismét elfelejtődik, hogy a lehető legnagyobb vallásszabadságot nem hittérítéssel érjük el, hanem békés, demokratikus, szekuláris, egyetlen vallást és magát a vallásosságot sem előnyben részesítő államok létrehozásával, amelyekben mindenki azt hisz, amit akar, amíg ezzel nem korlátozza mások jogait.

http://www.bbc.co.uk/news/magazine-24864587

Csökkenő kereslet templomi esküvőkre

Csökken Svájcban a kereslet az egyházi szolgáltatások iránt. Különösen a templomi esküvőkre tartanak egyre kevésbé igényt a párok. 1997 és 2012 között 40%-kal csökkent a katolikus esküvők száma, míg a protestánsoké 1990 óta 63%-kal csökkent. Míg a polgári házasságkötések száma stabil és 2012-ben 42 ezer volt, a katolikus esküvők száma 4000 körüli volt. Ha mindkét házastárs protestáns, a párok 47%-a tart igényt egyházi áldásra, míg a két papíron katolikus személyből állók esetében ez az arány 30%.
Egyelőre változatlan ezzel szemben a gyerekek bekötése az egyházi életbe: a keresztelők és bérmálások száma kevésbé változik annak ellenére, hogy évente 40 ezren lépnek ki formálisan is a két nagy egyház valamelyikéből. Úgy tűnik, míg sokan magukra nézve nem tartják fontosnak a vallást, a gyereknevelés részének tekintik a vallási élet megismertetését.

http://www.tagblatt.ch/aktuell/schweiz/schweiz-sda/Immer-weniger-Paare-wollen-Gottes-Segen;art253650,3614936

Egy előbőr ára: 657 000 euró

Egy izraeli vallási bíróság pontosan beárazta az előbőrt. Az Ateista Klub Blogján is olvashattatok arról, hogy egy izraeli nőt egy egyházi bíróság napi 500 sékel (azaz kb. 100 euró) büntetés megfizetésére ítélte, amíg nem engedi egyéves kisfiát körülmetélni. A dolog hátteréről érdemes tudni, hogy mint más közel-keleti országokban, Izraelben is a lakosság családjogi ügyeiben a vallási közösségnek van kiszolgáltatva: házasodni és elválni csak a rabbik tetszése szerint lehet, hacsak az ember nem menekül külföldre, ha házasodni szeretne. Így kerültek képe ebben a történetben is a rabbik: a szülők válnak, és az apa azt követeli az anyától, metéltesse körül a fiút, akinél ez a szertartás a születését követő nyolcadik napon közelebbről nem részletezett egészségügyi okokból elmaradt. A vallási vezetők szerint a közjó előnyt élvez a gyermek felett, és beláthatatlan következményekkel járna, ha a szülő csak úgy meg tudná akadályozni a fiúgyermek körülmetélését. Az anya nem akarja beadni a derekét, mert azóta tájékozódott, és megtudta, hogy a műtét fájdalmat okoz és egészségügyi kockázatai is vannak (Izraelben is vannak egyébként a társadalmilag szinte kötelező körülmetélés ellen tiltakozó mozgalmak).
Annak azonban, hogy pénzbüntetésre ítélték az anyát (amit az anya amúgy képtelen kifizetni), komoly következménye van, amelyre talán nem is gondoltak a rabbik: egészen konkrét ára lett a fiúgyermek előbőrének. Durvábban: napi kb. 100 euróért ki lehet váltani a körülmetélést. Ez 18 évvel és évi 365 nappal (plusz 4-5 szökőnap, mínusz a születés utáni első hét nap) számolva durván 660 ezer euróra jön ki. Mivel a rabbik sem követelik a körül nem metélt felnőtt férfiak kényszerkörülmetélését, ebből az következik, hogy ez a vallási kötelezettség pénzzel, mégpedig egy konkrét összeggel kiváltható.
A most megállapított ár ebben a formában persze felettébb antiszociális, hiszen azt jelenti, hogy aki elég gazdag, az megvásárolhatja gyermeke számára a testi épségét, míg a többieknek marad a kés. Mégis egy apró lépés ez a helyes irányba: a vallási célú csonkítástól annak szimbolikus kiválthatósága felé, ami kevésbé fog fájni annak, akin kötelező jelleggel, döntésre képtelen élethelyzetben behajtják.

http://news.nationalpost.com/2013/11/27/israeli-mother-fined-150-for-each-day-she-does-not-have-her-son-circumcised/
http://evidentist.wordpress.com/2013/11/28/der-preis-der-vorhaut/

A Moncsicsi-Jézus plébánosa

Tavaly nyáron sikerült kissé félreretusálni egy freskót Spanyolországban, bár a nyolcvanéves elkövető amúgy képzett festő, Cecilia Gimenez. Nevét minden bizonnyal imájukba foglalják a helyi vendéglátósok, mert azóta tízezrek járultak a freskó elé, ami nyilván fellendítette a helyi idegenforgalmat.
A műalkotás megtekintésére belépőt is szedtek, igaz, csak egy eurót, de így is összejött több tízezer euró jótékony célokra. Kissé baj lehetett azonban a könyveléssel, mert eljárást indítottak a helyi pap ellen: a 70 éves, húsz éve Borjában szolgáló Florencio Garcest letartóztatták, mert 210 ezer euró sikkasztásával, pénzmosással és nemi erőszakkal vádolják.

http://www.smh.com.au/world/priest-in-charge-of-botched-borja-ecce-homo-fresco-accused-of-theft-20131203-hv43j.html
http://index.hu/kultur/2013/08/14/reszesedest_kap_a_krisztust_majomma_retusalo_no/
http://freethinker.co.uk/2013/12/03/monkey-jesus-back-in-the-news-after-spanish-priest-is-accused-of-stealing-catholic-church-funds/
http://www.richarddawkins.net/news_articles/2013/11/26/woman-fined-140-a-day-for-refusing-to-circumcise-son#

Mi történik Angolában?

Körbejárta az internetet az a hír, hogy Angola betiltotta az iszlámot, komoly forrásból azonban nem lett megerősítve a hír, angolai állam tisztviselők ellenben cáfolták. Az égő imaházak képeiről kiderült, hogy Nigériából és a Gázából valók. Annyit azért lehet tudni, hogy Angola finoman szólva sem egy demokratikus, az emberi jogokat minden tekintetben tiszteletben tartó, plurális állam: Portugáliától 1975-ben lett független, majd 2002-ig polgárháború dúlta, amíg az egyik vezér meg nem halt, a másik pedig, Jose Eduardo dos Santos be nem betonozta a hatalmát, és 2012-ben elnökké választatta magát. Az ellenzékieket időnként lecsukják, ami a vallásokat illeti, a lakosság majdnem kizárólag valamely keresztény felekezethez tartozik (a fele római katolikus lehet), némi népi vallási beütéssel. Nincsen igazán pontos nyilvántartás a lakosság számáról sem, de a muszlimok a kb. 18 millió angolai 0,5-2 százalékát tehetik ki, és túlnyomórészt az elmúlt években az olajnak köszönhető fellendülés következtében vándoroltak be. A hírek szerint a vallási felekezetként történő elismeréshez 100.000 tagot kell felmutatni és a 18 provinciából 12-ben jelen lenni. Az állam mindenesetre legalább 194 vallási közösség elismerését utasította el most ősszel, köztük a muszlimokét is, és engedély nélkül vagy rendezetlen tulajdonjogú telken felhúzott vallási épületeket bontott le (nemcsak muszlim imaházakat); két luandai muszlim imaház jelenleg mindenesetre működik.
Nagyjából a következő kép rajzolódik ki a hírekből: Angola nem egy szabad, a vallásokat és vallásmentességet egyenlően kezelő ország, hanem az állam bizonyos nagyobb, régebben működő keresztény vallási közösségeket preferál, míg más közösségeknek, köztük a muszlimoknak megnehezíti a csoportos vallásgyakorlást.

http://www.spiegel.de/politik/ausland/afrika-angola-geht-gegen-islam-vor-und-schliesst-moscheen-a-935788.html
http://www.aljazeera.com/news/africa/2013/11/angola-denies-reports-banning-islam-2013112782236279392.html
http://www.dailymaverick.co.za/article/2013-11-26-no-angola-has-not-banned-islam-its-a-little-more-complicated-than-that#.Up4V4-UoIig
http://www.theguardian.com/world/2013/nov/28/angola-accused-banning-islam-mosques
via: http://www.richarddawkins.net

Két egyiptomi és egy kuvaiti, ketten Kuvaitban és egy Egyiptomban

Kuvaiti börtönben ül Aziz BenBaz (teljes nevén Abdul Aziz Mohamed El Baz), akit a munkáltatója jelentett fel istenkáromlás miatt, miután megtudta, BenBaz kevesli a fizetését és munkahelyet készül váltani. Szabadidejében az angol szakon végzett és könyvelőként dolgozó BenBaz blogolt (http://www.benbaz.info), és blogján egy egyiptomi író könyveiből idézett, egy Izsák feláldozására készülő Ábrahámot ábrázoló képet posztolt, és az emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából tett közzé részleteket.

https://www.facebook.com/notes/najat-kessler/freebenbaz-case-story-recap/10151236386921256
Petíció: http://www.change.org/petitions/government-of-kuwait-free-humanist-atheist-activist-abdel-aziz-mohamed-albaz
via http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2013/11/another-one-abdul-aziz-mohamed-el-baz/

A másik egyiptomi blogger, akit már említettünk: ő Sherif Gaber, a Suzei Egyetem hallgatója, akit hajnali három órakor tartóztattak le otthonában, Iszmailiában. Őt az egyetemen jelentették fe, mert a Facebookon leírta, hogy a vallását tanulmányozva rátalált annak ellentmondásaira és végül ateista lett. Bár az egyetem vezetése eleinte arról biztosította, kiállnak mellette, végül mégis letartóztatták.
http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2013/11/and-one-more-sherif-gaber/
Az ő kiszabadításáért itt írható alá petíció: http://www.change.org/petitions/egyptian-government-free-sherif-gaber

BenBazon kívül hasonló okokból Muszab Samszaht is elítélte a kuvaiti jogszoltáltatás. Samszaht öt év börténre ítélték, mert egy twitter-bejegyzésben teológiailag félreérthetően fogalmazott. Samszah a tweet után percekkel próbálta pontosítani, mire is gondol, és törölte az eredeti bejegyzést, de elkésett. Ügyvédje szerint Samszah fellebbezni fog az elsőfokú ítélet ellen.

http://www.hrw.org/news/2013/11/19/kuwait-5-years-tweet-insulting-prophet via http://www.secularism.org.uk/news/2013/11/kuwait--5-years-for-tweet-insulting-prophet

Semjén Zsolt tájfunt hoz Magyarországra

Nincs az a természeti katasztrófa, amely után nem bukkanna fel valaki, aki isteni büntetésként értelmezné azt. A Fülöp-szigeteket sújtó tájfun esetében is – ezúttal a leghangosabb egy olyan blogger volt, aki szerint azzal érdemelték ki a halált, hogy elnézik a homoszexualitást, a prostitúciót és a katolicizmust (az ország lakosai túlnyomó részt katolikusok, és az egyháznak nagy befolyása van a közügyekre is). A felháborodás láttán a „True Christian Blog” szerzője, Jim Solouki azzal védekezett, hogy Isten nemcsak a Fülöp-szigetieket gyűlöli, hanem pl. a Haiti lakosait is.
=> Valaki szóljon Semjén Zsoltnak, hogy álljon le az ország katolizálásával, mert még nálunk is kitör a Tájfun...

http://au.ibtimes.com/articles/522011/20131114/true-christian-blog.htm#.UoZjSOUoIih

Szülői prioritások Oroszországban

Bár Oroszországban igazi kebelbarátság alakult ki az ország és az egyház vezetője között, azért valamennyire még működni látszik az igazságszolgáltatás. Eljárást indítottak egy negyvenes éveiben járó szülőpár ellen, akik Szentpétervárban egy autóbalesetet követően nem kórházba, hanem templomba vitték gyermeküket, aki súlyos sérüléseket szenvedett annak ellenére, hogy gyerekülésben szállították. A szülők azzal indokolták döntésüket, hogy enélkül gyermeküket megfosztották volna a mennyek országától – igaz, a kéthónapos gyerek már halott volt, amikor a pap kezébe került. A szülők ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást.

http://en.ria.ru/russia/20131125/184966751/Baby-Dies-After-Parents-Trade-Hospital-For-Church-After-Crash.html
via http://www.richarddawkins.net/news_articles/2013/11/29/baby-dies-after-parents-trade-hospital-for-church-after-crash#

Nem mindegy, hol vetélsz el

Nem csak pénz kell ahhoz, hogy az Egyesült Államokban megfelelő orvosi kezeléshez jussunk: jó helyen is kell lebetegedni. Azaz: olyan helyen, ahol elérhető távolságban rendelkezésre áll egy nem katolikus kórház. Ennek megváltoztatására indított pert a katolikus püspöki kar ellen egy családanya az ACLU polgárjogi szervezettel karöltve.

A katolikus egyház ugyanis igyekszik érvényesíteni tanításait kórházaiban, ám a beteg nem mindig értesül erről, és nem feltétlenül mondják meg neki, ez mivel is jár. Így járt Michigan államban egy családanya, akinél terhessége 18. hetében elfolyt a magzatvíz. Egy barátnője bevitte az asszonyt a legközelebbi kórházba, ahol közölték vele, el fogja veszíteni a babát, majd görcsoldókkal hazaküldték. Mivel tovább romlott az asszony állapota, ismét kórházba vitték, már lázasan, ahonnan ismét haza akarták küldeni, de a baba gyorsabb volt: megszületett és néhány órán belül meghalt. A kórházban nem csupán nem végezték el a protokoll szerinti eljárást (ami ilyen esetben a vetélés művi befejezése lett volna), de még csak nem is tájékoztatták arról, hogy a kórház katolikus fenntartású és emiatt megtagad tőle egy olyan kezelést, amit másutt megkaphatna.
Az amerikai katolikus püspöki kar irányelvei ugyanis minden olyan eljárást tiltanak, ami a magzat halálával jár; ehelyett ezekben a kórházakban minden esetben ki kell várni, míg a magzat (vagy az anya) magától meghal, akkor is, ha a terhesség nem menthető meg (akár azért, mert méhen kívüli terhesség), és a magzat életképtelen. Álláspontjuk alátámasztására kiközösítettek egy apácát, aki egy kórházi etikai bizottság tagjaként hozzájárult egy akut életveszélyben lévő nő életmentő abortuszához, de egy kórházfelvásárlás következtében katolikus intézményben dolgozó kardiológus is kapott fegyelmit, mert egy potenciálisan halálos betegség kapcsán pusztán megemlítette az abortusz lehetőségét. Ezzel ezek a kórházak olyankor is kockáztatják az anya életét, testi épségét, termékenységét és jövőbeli magzatainak túlélési esélyeit, amikor a magzatnak nem származik ebből haszna.
Az ACLU felkarolta az asszony ügyét és azért perli a püspöki kart, mert irányelveivel megakadályozta, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesüljön, holott az intézmény vezetésének a vallási álláspontja nem szabad, hogy az egészségügyi ellátás színvonalát rontsa.
http://www.npr.org/blogs/health/2013/12/02/248243411/aclu-sues-u-s-bishops-says-catholic-hospital-rules-put-women-at-risk
http://freethoughtblogs.com/butterfliesandwheels/2013/12/finally-woman-sues-us-conference-of-catholic-bishops/
http://www.zeit.de/news/2013-12/03/usa-justiz-religion-medizin-klage-gegen-katholische-bischoefe-nach-schwangerschaftskomplikationen-03125809

 

Beszélni sem szabad róla

Nem újdonság, hogy az USA katolikus kórházaiban a katolikus egyház tanait érvényesíteni próbálja a területileg illetékes püspök. Ezúttal egy kardiológus került ellentétbe a munkáltatójával. A kardiológus ugyanis egy terhes nővel beszélte meg a lehetőségeket arra nézve, hogy ha a vizsgálat során bebizonyosodna, hogy Marfan-szindrómában szenved, és ennek során többek között felvetette az abortusz lehetőségét is. A betegség örökletes és korábban előfordult a nő családjában, a terhesség során pedig elrepedhet az aorta, ami szinte mindig az anya halálához vezet. A nőnek végül nem kellett döntenie, mert a vizsgálat (az erre utaló jelek ellenére) kizárta a betegséget, de egy évvel később bepanaszolta az orvost a kórháznál, azt állítva, hogy az orvos a betegség gyanúja alapján máris rá akarta beszélni az abortuszra. Az orvost a kórházvezetés figyelmeztette, hogy nemhogy tilos abortuszt javasolni, hanem semmilyen körülmények között még csak fel sem világosíthatja a beteget ennek lehetőségéről. A kardiológus 36 éve gyakorolja a szakmáját és nem egészen önként került a katolikus kórházba, hanem azért, mert a kórház kivásárolta korábbi munkáltatóját, és egészen a feljelentésig nem is igazán foglalkozott munkáltatója vallási elvárásaival. Szerinte orvosi műhiba egy ilyen esetben nem felvilágosítani a nőt az abortusz esetleges lehetőségéről. Néhány évvel korábban az orvos el is vesztett egy Marfan-szindrómás terhes nőt.

http://www.propublica.org/article/at-a-catholic-hospital-a-dispute-over-what-a-doctor-can-do-and-say
http://thecontributor.com/catholic-hospital-dispute-over-what-doctor-can-do-–-and-say via http://www.richarddawkins.net/

Konzultáció, reklám és média katolikus módra

Orbán Viktor nyomdokaiba lépett a katolikus egyházfő, aki szintén konzultációba fogott, igaz, nem nemzetibe, hanem egyetemesbe (azaz katolikusba, az ugyanis "egyetemes"-t jelent). A pápa azt szeretné megtudni egyrészt az egyház szervezeti egységeitől, másrészt az egyénektől, mi a helyzet bizonyos családügyi témákban, illetve hogyan gondolkodnak a hívők a családról, családtervezésről, gyermekek vallási neveléséről, az azonos neműek párkapcsolatainak elfogadásáról, és az egyház segítségével való elégedettséggel.
Míg Angliában és Walesben, illetve a német nyelvterületen a püspökök simán feldobták a kérdőívet az internetre, és a svájci püspöki kar a katolikusokkal párkapcsolatban élő nem katolikusok válaszait is várja, Erdő Péter bíboros a Catholic Herald című lapnak azt nyilatkozta, aki az interneten kitölti a kérdőívet, az nem feltétlenül katolikus, vagy az egyház tagja, vagy hívő.

Úgy tűnik, a bíboros megfeledkezett arról, hogy a katolikus egyház mindenkit, akit megkereszteltek, katolikusnak tart – már amikor jól jön a felduzzasztott létszám. Talán most elérkezett az idő eldönteni, kit is akar egyházában... és ha a hit a kritérium, akkor meg kellene könnyíteni a hitehagyás feltüntetését az egyházi anyakönyvekben. A másik probléma persze, hogy az egyház úgy gondolja, álláspontja nem csak a katolikus hívőkre kötelező, hanem általános érvényű.

Mielőtt valaki túl messzemenő következtetéseket vonna le a konzultáció jelentőségét illetően: nem, szó sincs arról, hogy a farok csóválja a kutyát és a katolikus teológiát az egyháztagok álláspontjához igazítanák. Éppen most áll a bál egy ilyen egyházi alkalmazkodás miatt  a németországi katolikus egyházban. Az elváltak, illetve a második házasságban élők miatt, akik elméletben el vannak zárva a szentségektől (mivel a katolikus egyház az ökumené jegyében házasságnak elismeri a református házasságokat, a református egyház pedig a polgári házasságkötést, érdekes helyzetek tudnak előállni). A gyakorlatban a katolikus nép nemigen érti az elváltak kirekesztését és ennek nyomán a freiburgi érsek, Robert Zollitsch útmutatót tett közzé, amelyben bizonyos körülmények között lehetővé tette a szentségek szolgáltatását, sőt egy második, polgári házasság elfogadását. Püspöktársa, a hittani kongregáció főnöke, Gerhard Ludwig Müller prefektus felszólította Zollitsch-ot az irányelvek visszavonására, mert azok nem állnak összhangban az egyház tanításaival. Igaz, Zollitsch nem akarja beadni a derekát, és trieri társa, Stefan Ackermann is kiállt mellette.

A konzultáció persze médiaszempontból is jól fest, ahogy az új pápa is a márkaépítésre sokkal alkalmasabb figura, mint a ránézésre nem túl barátságos tekintetű elődje. A Vatikánnak tavaly óta új marketingese van, profi újságíró személyében, aki természetesen hithű katolikus. A pápa sikeres médiafellépéseiért, a hatásos jelenetek megrendezéséért az 53 éves amerikai Greg Burke felel, aki ezt megelőzően az amerikai Fox News tévéadó (a tea party kedvenc csatornája) vatikáni tudósítója volt. Burke, aki katolikus családba született, jezsuita iskolába járt,a tradicionalista Opus Dei nőtlen tagja és állítólag önbántalmazó spirituális gyakorlatokat folytat (azaz korbácsolja magát), azt mondja alkalmasságát illetően, ő tudja, mi kell az újságíróknak, és tudja, mi hogyan jelenik meg a médiában. Szereti a sporthasonlatokat és úgy értelmezi feladatát, az ő dolga előkészíteni a labdát a pápának, hogy az gólt tudjon lőni.

http://www.kath.net/news/43783
http://www.vice.com/en_uk/read/greg-burke-pope-pr
?
http://blasphemieblog2.wordpress.com/2013/11/21/kardinal-erdo-warnt-vor-vereinnahmung-der-vatikanumfrage-durch-nichtkatholiken

süti beállítások módosítása