Eretnek írások. Olvasás csak saját felelősségre! --- Legújabb bejegyzések az új helyen: www.szekularisfigyelo.wordpress.com! ---

Szekuláris Figyelő

Szekuláris Figyelő

Svájc legnagyobb földbirtokosa

2013. december 13. - szekularisfigyelo

Véget ért a svájci Einsiedeln városka fölé tornyosuló barokk katolikus templom apátjának a megbízása, és ennek alkalmából a Szabadgondolkodók ügyvezetője az apátság gazdasági szerepéről emlékezett meg a news.ch online lapban. A kolostor korai időszakait is jellemezték a birtokviták – a kolostor a német-római császárokra és a Habsburgokra számíthatott ezekben. Alapítási ajándékul 947-ben a későbbi I. Ottó német-római császártól kapott a kolostor kiterjedt földbirtokot, 1018-ban ehhez hozzájött további 229 km2. A helyi, elvben szabad (és a később létrejött államnak nevet adó) schwyzi közösség azonban nem hagyta harc nélkül területei elvesztését, annak ellenére, hogy a császárok a vitákban rendszerint a kolostor javára döntött. Einsiedeln patrónusa, Lipót osztrák herceg büntetőhadjáratot is indított a lázadó parasztok (és helyi kisnemesek) ellen, ám alulmaradt a legendás morgarteni csatában (a „legendás”-t szó szerint tessék érteni – nem ismerjük a csata helyszínét, és nem rendelkezünk korabeli feljegyzésekkel), majd ezt követően a konfliktus rendezése során a kolostor állítólagosan nagy területeket vesztett el, patrónusnak pedig a schwyzieket kellet elfogadnia. A kolostor túlélte a 16. századi elnéptelendést és a napóleoni időket, hogy 1803-tól régi hatalmát visszaszerezve tündököljön. A kolostor ma az ország legnagyobb privát földbirtokosa. 2140 hektárnyi földjei 5 kantonban találhatók – a parasztoknak a kolostor tetszését kell elnyerniük, ha földet szeretnének bérelni.
Egyébként hasonló a helyzet Németországban: ott az evangélikus egyház becslések szerint 330.000 hektárt birtokol, és a földbérlésre pályázónak az egyház elvárásainak kell megfelelnie, ha földhöz szeretne jutni. Most éppen arról vitatkozott az evangélikus egyház, hogy a földek bérbeadása során elsőbbséget élvezzenek-e a biogazdálkodók, de a magát magyar terminológiát használva amolyan zöldes-balliberálisnak pozícionáló egyház végül ez ellen döntött. A gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy a fenntartható gazdálkodás és a kistermelők fontosságát az egyház csak a fejlődő országok vonatkozásában propagálja, míg odahaza a mezőgazdasági nagyüzemek rúghatnak csak labdába.
A leköszönt apát, Martin Werlen, aki viszonylag liberálisnak mutatkozott és ezzel a közvélemény számára szimpatikusabbnak tűnt, mint a területileg illetékes, meglehetősen konzervatív nézeteket valló püspök, a vagyon gyarapításában is ügyesnek mutatkozott. Óriásvállalatok vezetőit tömörítette a kolostor általa alapított, diszkréten működő tanácsadói testületébe, köztük például a Novartis gyógyszermulti vezetőjét, a freiburgi katolikus elitiskolában, a Daniel Vasellát, és a Roche konszern főnökét, Franz Humert. Miközben Werlen mindenféle társadalmi kérdésekről fontosnak tartotta felszólalni, egy kérdésben hallgatott: Vasellának a közvéleményt igencsak felháborító fizetéséről: évi 42 (más források szerint 44) millió svájci frankot kapott (azaz majdnem évi egymilliárd forint volt a munkabére), ügyvezetői megbízása befejezését követően pedig évi 12 millióval honorálta volna neki a konszern azt, hogy nem megy a konkurenciához dolgozni. Az ezen való felháborodás is hozzájárult ahhoz, hogy egy akkor tartott népszavazáson a nép kétharmados többséggel fogadta el azt a kezdeményezést, hogy alkotmányban korlátozzák a menedzserek juttatásait. A felháborodás láttán Vasella lemondott az évi 12 millióról, de enélkül is napi 250 ezer dolláros díjjal ad tanácsokat a cégnek (legalább évi tíz napot). Vasella egyébként kis híján a Vatikáni Rádió kommentátora lett, de a Vatikán végül nem tudta elfogadni, hogy cége fogamzásgátló szereket is gyárt.
Vasella Werlen és az einsiedelni konszern számára (azazhogy az apátságnak) ingyen tanácsadást szerzett a McKinsey cégtől, aminek egyik mellékhatása, hogy a vallási közösség a zürichi-tó menti két ingatlanát immár piaci értéken adja bérbe a köznek, így kicsit drágább lett a strand és a csónakkikötő használata.
Nem férhet kétség ahhoz, hogy Werlen ügyes fundraiser, azaz adománygyűjtő, mostanság például egy Zürich mellett található, kedvelt kirándulási célpontot képező női kolostor felújítása érdekében. A UBS és a zürichi kanton bankja egyenként 50 ezer frankocskát dobott a perselybe, igaz, a kisebb vállalkozók kevésbé kedvelik, miután hősiesen küzdött a svájcban jórészt kisvállalkozásként működtetett benzinkutak (és azok kisboltjainak) hosszabb nyitva tartása ellen. Az egyébként inkább református Zürichtől, amelynek hivatala révén valamely jogilag seholsem rögzített szokás folytán díszpolgára, további 100 ezer jutott a kolostornak, Zürich kantonnak a vezetésétől pedig 3 millió frankos adományt vár, annak ellenére, hogy a kanton nem szokott a szokásos juttatásokon túlmenően is vallási projektekre adományozni.
Azazhogy mindmáig nem ért véget az a kolostor alapításával elindult folyamat, amely során köztulajdont csatornáznak a kolostor zsebeibe.

http://www.news.ch/Wer+hat+dem+wird+gegeben/605950/detail.htm
http://www.taz.de/Entscheidung-der-Evangelischen-Kirche/!127419/

Iráni oligarcha

Hónapokig kutatták az újságírók az iráni Setad vagyonát, és végül arra jutottak, hogy az kb. 71 milliárd euróra (kb. 2000 milliárd forintra) tehető. A Setad az iráni gazdaság szinte minden ágazatában birtokol részvényeket, az olajipartól a kommunikáción át az anti-bébi tablettát gyártó gyógyszergyárig, de a jövedelem fele a földbirtokokból származik. A vádak szerint nem egészen jogszerűen jutott a Setad a vagyonához: egy része vallási kisebbségek, üzletemberek vagy külföldre költözött irániak vagyonának az elkobzásából származik, vagy elbirtoklás címén jegyezteti be magát tulajdonosnak.
A Setadot 1979-ben alapították eredetileg két évre az elhagyott földek, telkek kezelésére, a háborús veteránok és a szegények javára, de a szervezet azóta is él és virul, és bár van jótékonysági részlege, átláthatatlan annak gazdálkodása, és méretének, befolyásának köszönhetően gyakorlatilag támadhatatlan, vezetője pedig igencsak befolyásos ember.
Ja: alapítani Ruhollah Khomeini ajatollah alapította, és nagyra utóda, Ali Khamenei növesztette úgy igazából. 

http://www.krone.at/Welt/Gewaltiges_Firmenimperium_herrscht_ueber_den_Iran-Ayatollah_als_Chef-Story-382515

Malala könyve

Betiltották a 16-éves gyermekjogi aktivista, Malala Yuszufzaj önéletrajzi könyvét hazájában, Pakisztánban. Magániskoláiban. A 40 ezer privát iskolát tömörítő All Pakistan Private Schools Management Association elnöke Adeeb Javedani arra utasította az iskolákat, ne szerezzék be a  könyvet könyvtáraik számára, és ne is beszéljenek róla. Tette ezt annak ellenére, hogy Malala szerinte is példa, de azt kifogásolta, hogy a könyvben Mohamed próféta neve a „béke poraira” állandó jelző nélkül szerepel, és hogy nem szidja Salman Rushdie Sátáni versek című könyvét, amelyről Malala a Christina Lamb brit újságíróval írt könyvében azt jegyzi meg, apja sértésnek vette a Sátáni verseket, de ennek ellenére kiállt a szólásszabadság mellett. Az sem tetszett, hogy Malala szerint a kétmilliós Ahmadi felekezet tagjai muszlimnak tekintik magukat, vagy hogy azt írja a keresztények kapcsán, hogy Pakisztánban „sajnos sokszor támadják őket”.

http://www.n24.de/n24/Nachrichten/Politik/d/3814350/schulen-in-pakistan-verbieten-malalas-buch.html

Letartóztatott főrabbi

Letartóztatták az askenázi zsidók volt izraeli főrabbiját, Yona Metzger, aki a nyáron néhány hónappal megbízásának lejárta előtt lemondott. A főrabbit bűncselekmények sorával vádolják, beleértve a csalást, korrupciót, pénzmosást, az igazságszolgáltatás akadályozását és tanúk megfélemlítését. A rabbi a vád szerint sékelmilliókat (egy sékel 20 eurócent) térített saját zsebbe, részben úgy, hogy vallási jótékonysági szervezeteknek adományaiból csípett le magának. Ezen felül azzal vádolják, hogy kenőpénzeket fogadott el az általa főrabbi minőségében meghozott döntések során. A vizsgálatok nyáron kaptak nyilvánosságot, amikro háziőrizetet rendeltek el az akkor még főrabbiként működő Metzger ellen.

http://www.timesofisrael.com/former-chief-rabbi-arrested-for-allegedly-stealing-millions/

 

Fizetnie kell a szlovén egyháznak

Az illetékes maribori bíróság megerősítette, hogy a szlovén egyház felelős az általa fenntartott intézményekben elkövetett gyermekbántalmazásokért, és kötelesek kifizetni azt a kártérítést, amelyet egy másik bíróság egy két egyházmegyében is foglalkoztatott, azóta elhunyt pap által elkövetett bántalmazásokért kiszabott 80 ezer eurót.

http://brightsblog.wordpress.com/2013/11/12/slowenische-justiz-diozesen-haften-fur-missbrauchsgeistliche/

Dán lelkész a szólásszabadságért

Dániában lelkész követeli a blaszfémia-törvény eltörlését. A törvény elvileg akár 4 év börtönnel bünteti az országban legálisan működő vallási közösség tanításainak vagy rítusainak nyilvános nevetségessé tételét vagy becsmérlését, de utoljára 1946-ban született ítélet a törvény alapján: alacsony összegű pénzbüntetésre ítéltek egy párt, amely egy farsangon egy babát keresztelt meg. A lelkész Manu Sareen szerint sokkal nehezebb a vallásszabadság megsértése és az istenkáromlást tiltó törvényekkel való visszaélés miatt bírálni olyan országokat, mint Pakisztán vagy Oroszország, amikor a saját hazájában is érvényben van egy hasonló törvény.
Míg az aarhusi püspök szerint a törvény eltörlése azt jelentené, hogy minden egyenlő és bármiről bármit lehet mondani következmények nélkül, a Cepos nevű szabadelvű thinktank jogi igazgatója támogatja a felvetést, mert a szólásszabadság a dán demokrácia sarokköve, és a vallási érzések sem szabadna, hogy speciális védelmet kapjanak, hanem ugyanúgy ki kell őket tenni a bírálatnak, a szatírának és a nevetségessé tételnek, mint bármilyen más politikai vagy filozófiai ideológiát.

http://www.secularism.org.uk/news/2013/11/danish-blasphemy-law-questioned-by-church-minister?

Jog és saría Görögországban

A saría szupremáciáját fogadta el a görög legfelsőbb bíróság annak ellenére, hogy az Európa Tanács illetékese ezt korábban az emberi jogokkal ellentétesnek nevezte, és az érintett maga is a görög jog szerint szeretett volna eljárni. Korábban csak a családi kapcsolatok tekintetében fogadta el a görög jog a muftik fennhatóságát a Trákiában élő muszlimok ügyeire, míg az élet más területein 1946 óta a muszlimokra is a görög jog érvényes. Muszlimok ezrei éltek is ezzel a lehetőséggel, így például a görög polgári törvénykönyv alapján készítették végrendeleteket. Most egy ilyen, a görög jognak megfelelő végrendeletet érvénytelenített a bíróság, amelyben Demeter Simeonidou felesége javára rendelkezett, ám nővére ezt arra hivatkozva támadta meg, hogy ellenkezik a saríával, az elhunyt javait pedig a saríának megfelelően kell szétosztani.

http://www.secularism.org.uk/news/2013/11/greek-supreme-court-places-sharia-law-above-civil-law

 

Táncolj!

Miután évtizedekig alig zavartatta magát bárki is attól, hogy valakik valahol koncertet hallgatnak, míg mások másutt vallási szertartáson vesznek részt, az elmúlt néhány évben a korábban inkább csak papíron létező előírásokat egyesek érvényesíteni is akarják. A németországi Wiesbadenben két novemberi koncertet is betiltottak, mivel egybeesnek egy államilag kiemelten védett vallási ünneppel. A szervezőket meglepte a város felszólítása, mivel most először nemcsak a húsvét körüli, hanem a porosz evangélikusok „halottak vasárnapján” és a gyásznapon is bezáratják a szórakozóhelyeket. A szervezők közleményükben közölték, az egyik koncertet hétfőn este pótolják be, és a másikra is keresnek új időpontot. Megjegyezték, hogy amúgy számos szórakoztató jellegű rendezvényre kerül sor a városban, nem is beszélve arról, hogy a vallási elvárások kikényszerítése egy világi társadalomban önmagában is megkérdőjelezendő. Hessen tartomány két másik városában, Frankfurtban és Giessenben korábban tüntetéseket szerveztek a „tánctilalom” ellen, miközben egy kisváros plébániája egy magánszervezésű előkarácsonyi vásár ellen tiltakozott, mert az megelőzte az ádventi karácsonyi vásárokat.

Schleswig-Holstein a zöldek után most a kalózpárt indítványozta a tánctilalom felülvizsgálatát. Ez lerövidítené a kötelezően csendes foglalatossággal eltöltendő órákat, és engedélyezné a tüntetések szervezését is ezeken a napokon. A kereszténydemokraták elutasítják a kezdeményezést azzal az indoklással, kibírható, hogy évi három napon ne partizzanak a fiatalok (kissé félreismerve, hogy itt elvi kérdésről van szó, elvégre elég kevés ember partizik az év 362 napján...), míg a többi párt még gondolkozik a kérdésen. A kezdeményezés ürügyét az adta, hogy egy a tartományban húszéves hagyományra visszatekintő nagycsütörtöki „húsvéti tűz” szervezőnek megtiltották, hogy jövőre is megtartsák az ifjúsági rendezvényt, mert az a tartományi belügyminisztérium szerint nem felel meg a húsvét csendes jellegének.

Baden-Württemberg tartományban a zöldek indítványozták a szerintük kiemelkedően szigorú rendelkezések felülvizsgálatát. Egyes vallási közösségek hagyományai nem szolgálhatnak alapul arra, hogy a lakosság egészére nézve kötelező szabályokat fogalmazzanak meg. Néhány általánosan elfogadott ünnepnaptól eltekintve ezért fel kell számolni ezeket a korlátokat. A felülvizsgálatot a zöldpárti, de vallását hangosan gyakorló tartományi miniszterelnök egyetért, aki szerint a vallási többszínűség növekedésével nem keresztény ünnepek is szemünk elé kerülnek, bár szerinte fontos, hogy legyenek mindenkire nézve kötelező csendes napok. Baden-Württembergben négy napon teljesen tilos táncolni, további öt napon hajnal háromtól éjfélig tilos mulatni, és minden vasárnap hajlani háromkor abba kell hagyni a táncolást (a következő szilveszteri buli is hajnali háromkor véget kell, hogy érjen Baden-Württembergben. Sportolni sem bármikor szabad, de a törvény azért a saját vagy hozzátartozó kertjében végzett könnyű munkát kegyesen megengedi.

http://www.hr-online.de/website/rubriken/nachrichten/indexhessen34938.jsp?rubrik=36082&key=standard_document_50108773

https://www.shz.de/schleswig-holstein/streit-um-tanz-am-totensonntag-id4173366.html via http://brightsblog.wordpress.com/2013/11/20/feiertagsruhe-streit-um-tanz-am%e2%80%85totensonntag/

Az ajatollah unokája

Az új iráni elnök, Hasszán Ruhani nekilátott visszafogni az iráni erkölcscsőszöket, akik a vallás nevében fellépve nőket molesztálnak ruházatuk miatt. Az elnök már a kampány során kijelentette, gondoskodni fog arról, hogy a nők az utcán teljes biztonságot élvezzenek, és most az erkölcsrendészetet a belügyminisztérium ellenőrzése alá helyezte. Szerinte az erkölcsös magaviselet túlmutat a fejkendő kérdésén, és az a kérdés, ahogy az erkölcsrendészet az erényt értelmezi, ellenérzéseket szül a társadalomban, negatív eredményekkel jár, és ellenkezik az iszlám tanításaival és az alkotmánnyal. Az iráni rendőrség vezetője megerősítette, hogy mostantól nem a bűnüldöző hatóságok dolga a nők öltözködésének a felügyelete.
Ennél tovább megy az iráni forradalom vezérének, Khomeini ajatollahnak az unokája, Szahra Esragi, aki nemrég egy interjúban bírálta a tisztviselőnők öltözködését, különösen a fekete csadort viselő külügyminisztériumi szóvivőt, akinek pedig szerinte figyelemmel kellene lennie arra, hogy az egész világ előtt képviseli a tárcát. Esragit magát gyakran bírálják, mert szeret színesen öltözködni, amire azzal válaszol, hogy senki nem köteles ránézni, nővérei és anyja is így öltözködött, és nagyanyja, az ajatollah felesége is így gondolt. Színes öltözködésre bíztatja a nőket és a ruhaviselési szabályok eltörlését követeli.
http://www.sueddeutsche.de/politik/frauenrechte-im-iran-revolution-der-farben-1.1820040

Kis szenzáció Németországban

Az országban először a 150 ezres lakosságú észak-nyugat német Osnabrück város tanácsa hozott határozatot arról, hogy elfogadhatatlan az egyházi intézményekben folytatott gyakorlat, és ehelyett ezeken a munkahelyeken is érvényesülniük kell a normál munka- és sztrájkjognak, illetve a dolgozók személyes szabadságának a tiszteletben tartása. Mint már sokszor írtuk, az államilag finanszírozott, ám egyházi vezetésű intézmények egy sajátos törvényi rendelkezés értelmében kevesebb jogot biztosítanak munkavállalóiknak. Nemcsak az ágazati bérek és a sztrájkjog nem érvényes, hanem a munkáltató a munkavállalók vallásszabadságát és magánéletét is korlátozhatja, amit súlyosbít, hogy számos helyen gyakorlatilag monopolhelyzetben vannak az egyházi intézmények, így mind a szolgáltatások igénybevevői, mind a dolgozók számára nincsen alternatívájuk. Ennek a helyzetnek szeretne most véget vetni Osnabrück – a 150 ezres városban ez tízezer munkavállaló jogait érinti. A tanács felszólítja a városháza illetékes osztályait, tárgyaljanak az egyházi fenntartókkal a munkavállalói jogok érvénesítése érdekében és vizsgálják meg, a közszolgáltatások kiszervezése és a szerződések aláírása során milyen módon lehet biztosítani, hogy a város által finanszírozott intézményekben teljes körűen érvényesülnek a munkavállalói jogok

http://hpd.de/node/17195

 

Muszlim példát követ a rabbi

Bár a közel-keleten zsidók és muszlimok elkeseredett harcokat folytatnak egymás ellen, vallási világnézetükben igencsak közel állnak egymáshoz. Közismert, hogy Szaúd-Arábiában a nők nem vezethetnek legálisan autót (formálisan ugyan nincsen megtiltva nekik, de nem kaphatnak jogosítványt és a külföldön szerzett jogosítványokat nem fogadják el), és egy amúgy (remélhetőleg: eddig) köztiszteletnek örvendő zsidó rabbi is ugyanezt hangoztatja. Amnon Yitzhak szerint a zsidó törvények tiltják a nőknek az autóvezetést, mert az erkölcstelen. Csak egy negyed-ötödvonalbeli rabbi süllyedhet odáig, hogy ilyesmit megengedjen. Yitzhak amúgy nem az első. Elődjei között található Avraham Yosef, aki a vallási fundi Sasz párt spirituális vezetőjéenk a fia, és Wosner rabbi, aki szerint a vezetést tanuló nők kiteszik magukat mások tekintetének és botlását okozhatja.

http://www.jpost.com/National-News/Renowned-haredi-rabbi-prohibits-women-from-driving-due-to-immodesty-331640

Téves lefejezés

Tévedésből végezte ki az al-Kaidához kapcsolódó ISIS (Islamista Állam Szíriában és a Levantén) egyik harcostársukat. Az ISIS ellátta és biztonságba vitte az Aleppó közelében megsebesült Mohamed Fareszt, de mivel síitának és ergo Asszád-pártinak nézték, kivégezték. Erről videót tettek fel, amelyen a kivégzett társai, az ISIS-szel szövetségben harcoló Harakat Ahrar al-Sam tagjai felismerték. A kivégzők bocsánatot kértek, de arról nincs hír, hogy kivégzők szerint a kivégzettnek is jár-e a mennyországban a dzsihád-hős jutalma, a 72 örökszűz szőlőszem.

http://derstandard.at/1381372211073/Islamisten-koepften-irrtuemlich-Rebellenkommandanten, http://freethinker.co.uk/2013/11/15/whoops-islamist-savages-behead-a-fellow-extremist-in-syria-they-blame-it-on-a-misunderstanding/

süti beállítások módosítása