Még a CEU ellehetetlenítése előtt kirohanást intézett a kormány a gender studiest oktató egyetemi szakon ellen, aminek következtében minden közéleti érdeklődéssel bíró magyar ugyan hallott róla, ám véleményének határozottsága nemegyszer pont fordítottan arányos az ismeretanyaggal. Pedig nem is bonyolult a dolog:
Empirikus megfigyelések egyértelművé teszik, hogy koronként, társadalmanként, sőt szubkultúránként változik, ki mit tart „nőiesnek” és „férfiasnak”, változó, ki hogyan viszonyul ehhez, egy közösség mit csinál az ebből a sémába nem illeszkedő egyedekkel - hogy csak a legfontosabb aspektusokat emeljem ki.
A társadalom- és bölcsészettudományok a „gender studies” megjelenése előtt is tudományos vizsgálat alá vettették ezeket a jelenségeket. Külön tudományággá egészen egyszerűen azáltal nőtte ki magát a gender studies, hogy akkorára nőtt az adatmennyiség és annyira finomodtak a módszertani megközelítések, hogy komolyabb tudományos vizsgálatokhoz ma már nem elég az általános bölcsészet- vagy társadalomtudományi ismeretek, hanem speciális felkészültségre van szükség. Egyébként mára már humánbiológusok is egyre inkább kénytelenek némi gender studies-beli jártasságot szerezni, már akik valamilyen, az ember nemiségével kapcsolatos témát kutatnak és hosszabb távon is helytálló következtetéseket akarnak levonni az adataikból, hiszen napjainkra kiderült, az embernél nem (sem) érvényesül az a determinisztikus modell, amelyben az Y-kromoszóma meghatározza a hormonháztartást, az meg a viselkedést. Ennél sokkal szövevényesebbek a kölcsönhatások gének, hormonok és kulturális percepciók között – hogy csak három nagyobb tényezőt említsek, és éppen a harmadik tényező hatása miatt válik interdiszciplinárissá a biológiának az emberi viselkedéssel kapcsolatos területe.
A „genderideológia” szónak ezzel ellentétben nincsen tudományos alapja vagy háttere, hanem egyetlen katolikus publicistához fűződik: a szó a német Gabriele Kuby kreálmánya, és elsősorban konzervatív katolikus köröknek köszönhetően csinált karriert, egészen különböző országok (köztünk a mienk) konzervatív kormányzati köreiig, majd onnan lejutott a társadalomtudományi tekintetben nem különösebben művelt polgári rétegekbe. Valójában nem egy létező jelenséget, hanem egy rémképet takar, azaz nem leírás, hanem alattomosan működő szlogen, amelynek folyamatos sulykolásával mára – legalábbis Magyarországon – viszonylag széles körben sikerült diszkreditálni egy tudományterületet.
A gender studies mint tudományterület pont annyira ideológiavezérelt, mint bármely más tudományterület: ahhoz, hogy helytállóan, reprodukálható módon érvényes állításokat tegyen, kénytelen nagyon is pontosan odafigyelni a prekoncepcióira és mindent megtenni annak érdekében, hogy ezek lehetőleg ne befolyásolhassák a kutatási eredményeit. Ettől függetlenül persze a tudósnak, kutatónak felelős polgárként kötelessége felszólalni akkor, amikor a politika a tudományosan megalapozott ismereteink ellenében cselekszik: aki gender studiesszal foglalkozik, annak kötelessége felszólalni, amikor közéleti szereplők olyasmit hangoztatnak, ami ellentétes a kutatási eredményekkel, ugyanúgy, ahogyan egy közgazdásznak kutyakötelessége felszólalni, amikor a legjobb közgazdaságtani tudásnak ellentmond a kormány gazdaságpolitikája, egy orvosbiológusnak, amikor gyerekek késve jutnak orvosi ellátáshoz, mert cukorbogyókkal próbálják őket gyógyítani, vagy egy biológusnak, amikor kreacionista tanokat próbálnak beemelni az iskolai tankönyvekbe.
Amivel elérkeztünk a gendertől az ideológiához. Az az „ideológia”, amivel Kubyék rossz hírbe akarnak hozni tudományos kutatókat, azonban semmi más, mint az a felvilágosodás óta egyre elfogadottabb (de mellesleg a kereszténységtől sem idegen) elv, amely szerint minden ember egyenlő. Ebből az elvből ugyanis szükségszerűen az következik, hogy egyik embernek sem lehet olyan kitüntetett szerepe, amely feljogosítja őt arra, hogy a másiknak előírja, hogyan éljen és mit tartson helyesnek. Ebben a paradigmában az ember egyéni szabadságának a másik ember szabadsága szab határt: ha az emberek egyenlők, akkor egyenlő mértékű szabadság illeti meg őket; mindannyiunk közös érdeke pedig megvédeni egymás szabadságát mások túlkapása ellen.
Ebből az egyenlőség-elvből táplálkozik az a Kubyék által ideológiának nevezett érték, miszerint – miután már egy ideje eltávolodtunk attól a rendi társadalomtól, amelyben a születés határozza meg az egyén életútját – immár a nők esetében sem az határolja be az életlehetőségeket, hogy két X-kromoszómával születtek.
Nyilvánvaló, hogy ma már kevésbé jól marketingelhető szélesebb körben az a szlogen, hogy „vissza a nőkkel a konyhába”. A „genderideológia” szó ezzel ellentétben alkalmas arra, hogy félelmeket keltsen azzal, hogy valami roppant ködös módon öröknek hitt (ráadásul a nemiség asszociációja miatt az ember intimszférájához kapcsolódó) dolgok lerombolásával rémiszt – és, mint tudjuk, ezt (és itt az igazi sikere Kubyéknak: politikai irányultságtól függetlenül) nem kevesen be is szopták.
Sokan felhívták már a figyelmet arra, hogy az autoriter vagy totalitárius rendszerek létrejöttének és életben maradásának fontos eszköze a félelemmel való manipuláció. A "genderideológia" erre kiválóan alkalmas, és nem véletlen, hogy kormány rémképei között a migránsok mellett közvetlenül a genderkutatók mégiscsak csupán maroknyi csoportja virít.
A NAV márciusban közzétette a tavalyi 1%-os felajánlások legfrissebb adatait. A korábbi tendenciák folytatódnak: kevesen rendelkeznek adójuk 1%-áról civil szervezetek javára, és még kevesebben valamely egyháznak. 
A semmilyen felekezethez nem tartozók képezik Németország legnagyobb vallási csoportját a fowid kutatócsoport szerint, mégpedig nem kis különbséggel: 37%-nyian vannak. A két nagy bevett felekezet közel egyforma tagsággal büszkélkedhet: a lakosság 28%-a római katolikus, míg 26-a evangélikus (azaz lutheránus, ami nem keverendő az "evangéliumi" kisegyházakkal). 